Ajánlások, vélemények

Szeretnénk, ha elmondanátok nekünk, és a leendő érdeklődőknek, hogy kinek miért jó ez a lehetőség, milyen előnyei vannak, mit értél el vele, miben változtatta meg az életed. Kezdők nézőpontjából mi az ami miatt nehéz, milyen buktatói vannak?
Írjátok le, pro és kontra, a saját nézőpontotok alapján.

Köszönjük 🙂

Nálunk nagy nyomor közepette bukkan fel a lehetőség. A férjemnek nem mertem elmondani, és nem is mertem elkezdeni, mert féltem attól, hogy lebukok. Aztán egy nap ő állt elő vele, hogy mi lenne ha megpróbálnánk együtt? Én nem mondtam el hogy már egy ideje ezen agyalok, úgy tettem, mintha gondolkodnék ratja. Másnap elkezdtük. nem bánta meg egyikünk sem.

Mária

Án kb egy éve csinálom, jól keresek vele, más munkával esélyem sem lenne. Az ismerőseim előtt titkolom, de persze a legjobb barátnőm rámtalált, és közölte hogy tetszem neki. Azóta amikor csak tudunk együtt dolgozunk, amitől a forgalom közel a duplájára emelkedett, és persze a bevétel is, amit egymás közt elosztunk. Ne félj attól hogy megtalálnak, hisz te sem tudod, hogy ki van benne, és ki nem. A saját sikered legyen a célod, más nem számít.

Monica

…és valóban. Amikor belevágtam, azt gondoltam hogy ez nem nekem való, sose meztelenkedtem mások előtt, főleg nem maszturbáltam, nem akartam ezt, de nem volt más választásom. Amikor elkezdtem, azt hittem, hogy leégek a világ előtt, de tévedtem. Az első perben rádöbbentem, hogy ez izgató, baromira felizgat a tudat, hogy a pasik néznek, miközben masztizok. Hatalmas élmény volt, és azóta is tart. Élvezek minden pillanatot.

Sylvia

Ha valóban exhibicionista vagy, akkor semmi másra nem kell összpontosítani, amint arra, hogy élvezd amit csinálsz. Ha így teszel, akkor a siker garantált.

Claire

Jó üzlet, nekem minimum havi 2 milla megvan, de nem ritka a 3 sem.

Chloe

Ha csinálni akarod, ne gondolkozz, vágj bele 😉

Melanie

Ha találsz mást, amivel havi egymilliót tudsz keresni, akkor szólj nekem, mert engem is érdekel…

Jana

Nekem az anyám csinálja a kamerás munkát. Először ledöbbentem rajta, de aztán láttam hogy apránként minden rendbe jött körülöttünk, lett új bútor, új ruhák, és most tavasszal vett egy autót is. Egy ideje én is azon agyalok, hogy csináljuk együtt, de hát mégis csak az anyám. Beszélnem kéne vele.

Antónia

Évek óta van egy barátnőm, de mivel munka alig van, mindig mondtam neki, hogy próbálja meg, menni fog neki. Nem akarta. Évekig nyúztam ezzel mire, rászánta megát. Az első hónapban annyit keresett, mint az előző évben összesen. Azóta mindig “dolgozik” alig lehet leszedni a kameráról. Nagyon élvezi.

Steeve

Van egy barátnőm, aki élőben kamerán csinálja a műsort, ahogy én is. Próbálok objektív lenni, de szerintem ő tök csúnya, meg béna is, de baszki, többet keres mint én, pedig rám azt mondják hogy jó csaj vagyok. Erről ennyit.

Sweety

Ne gondolkozz! Ha nincs munkád, ha nincs jövedelmed, akkor vágj bele, ne várd meg, amig bezárul a kör.

Melinda

Sziasztok. Mindenkinek ajánlani tudom ezt a munkát. Azt sajnálom hogy, nem 18.évesen kezdtem el. Vannak céljaim amit ezzel a munkával el is fogok érni .
www.malorymay.com

Malory May

Én a fiataloknak csak ajánlani tudom ezt a lehetőséget. Én már 50 vagyok. Ha fiatal koromban is lett volna erre lehetőség, biztos hogy éltem volna vele. Sok képem volt, de mára már alig van belőle, mert elajándékoztam, mert nem tudtam másra használni. Most már tudnám, de már nincs esélyem. Sokan mondják, hogy az idősebbeknek is van esélye a sikerre, de már nem tudok 100 százalékban erre koncentrálni. A fiataloknak jó, mert még nincs gyerek, nincs kötödés, és ha nincs komoly kapcsolat, akkor vágj bele. ne tétovázz.

Mary

Az én történetem más. Én csak azért jártam fotózni, mert élveztem a helyzetet. Aztán összejöttem a fotóssal, de sajnos átbaszott, és minden képemet lenyúlta, így most újra kell kezdeni mindent, de most már a saját weboldalamra kerül minden kép.

Kitty

Én kamerás műsort nyomtam, és nagyon jól ment. Aztán egy baleset folytán már nem tudtam műsorba menni, és így azóta nincs is bevételem. Bárcsak már akkor is lett volna ez a lehetőség, mert az online helyett a portfólióra kell az energiát fektetni, mert most dolgozhatna helyettem.

Nicole

Nekem is van már saját weboldalam, ami Magyarországon és még néhány országban nem is jelenik meg, mintha nem is létezne. Szóval nincs mitől félned, de ha mégis attól félsz hogy lebuksz, akkor ez nem neked való.

Vera

Ajánlások, vélemények

Mondd el Te is a véleményedet.

Csak a neved lesz látható, az emailcímet nem tesszük közzé!

© 2021 Legyél Modell Változtasd meg a jövődet

Log in with your credentials

Forgot your details?